daganat címkével jelölt bejegyzések

Cili kutya emlődaganata

A Rákbeteg Állatokért Alapítvány legutóbbi védence Cili kutyus. Az ő esetében a boldog végkifejlet sajnos elmaradt, de mindenképpen sikerült nagyon sokat javítani az életminőségén és várható élettartamán.

Cili a miskolci gyepmesteri telepre került be daganatos betegen. A Rákbeteg Állatokért Alapítvány vállalta, hogy térítésmentesen megvizsgálja, megoperálja és kezeli Cili kutyust. Reménykedtünk benne, hogy a betegsége még nincs visszafordíthatatlanul előrehaladott állapotban és maradéktalanul sikerül őt meggyógyítani.

Kutya emlődaganata SPECT/CT felvételen.

Cili kutya emlődaganata CT-felvételen: a vizsgálat altatásban történik.

 

Cili július 30-án átesett egy SPECT/CT képalkotó vizsgálaton, ahol kiderült, hogy három emlődaganaton kívül a kapcsolódó nyirokutakban, helyi nyirokcsomókban is rosszindulatú áttétek vannak, de ezen kívül, ami még rosszabb, a tüdőben is sok-sok áttét látszódik. Cili legjobb esélye az operáció és utókezelések voltak, melyeknek segítségével 8-10 hónapot élhet még. Augusztus 4.-én megtörtént az emlőtelepek radikális eltávolítása a nyirokutakkal és a regionális nyirokcsomókkal együtt. A műtétet nagyon jól viselte. Majd következett a posztoperatív helyi frakcionált sugárkezelés és a szisztémás gyógyszeres kezelés.

Cili varratszedésig és az utókezelések ideje alatt a Rákbeteg Állatokért Alapítvány gondozásában lakott.

Jelenleg ideiglenes helyen várja befogadó családját, akiknél élete hátralévő részét szeretetben eltölthetné. Cili együttműködő, könnyen kezelhető kutyus, jelenleg jó általános állapotban van. Szeret sétálni, bújós, kedves.

A kutya további esetleges orvosi kezelését, szükséges beavatkozásokat a Rákbeteg Állatokért Alapítvány továbbra is vállalja.

A Rákbeteg Állatokért Alapítvány a gondoskodásra szoruló, gazdátlan, daganatos betegségekben szenvedő állatok megsegítésére jött létre, túlélési esélyeiknek javításáért dolgozik. Az olykor igen költséges vizsgálatokat és terápiás beavatkozásokat a rászoruló, rákbeteg állatok esetében az Alapítvány saját forrásait használva végzi el.

CIli kutya gazdát keres!
CIli kutya gazdát keres!

Sugárkezelés daganatos kutyákon

A tulajdonosok igényei megnőttek a társállatok egészségügyi ellátásával kapcsolatosan, ugyanakkor a diagnosztikai és terápiás lehetőségek fejlődésével manapság a kutyák egészségügyi ellátásának színvonala a közegészségügyhöz hasonlítható.

daganatos megbetegedések diagnózisa gyakran bonyolult feladat. Kicsit könnyebb a helyzet a testfelszín közelében kialakuló daganatok (például emlődaganatok, bőrdaganatok stb.) esetében, de a többféle, szintén duzzanatképződéssel járó (például vérömleny, ödéma, tályog) kórformáktól ezek is csak gondos vizsgálattal különíthetőek el. Bonyolódik a kérdés, ha a daganat a külvilágtól elzártan, a testüregekben (koponyaüreg, mellkas, hasüreg) fejlődik, ilyenkor az ún. kiegészítő vizsgálatok (laboratóriumi vizsgálat, röntgen, ultrahang, szcintigráfia) kiemelten fontosak. A korrekt, végső diagnózis kimondásához nem nélkülözhetjük a szövettani, sejttani vizsgálatokat sem.

Ha megvan a diagnózis, az állatorvosnak a tulajdonossal közösen célszerű megállapodni a kezelési stratégia kialakításában. A legtöbb esetben műtéti eljárással orvosolható a betegség. Szerencsés esetekben a varrateltávolítással lezáródik egy rossz-emlékű időszak, és az időnkénti ellenőrző vizsgálatokon megnyugvással hallhatjuk, hogy kedvencünk gyógyult a daganatos betegségből. Ha ennek az állapotnak egy kis külalaki hiba (pl. heg vagy szövethiány) esetleg az egyik végtag amputálása az ára, azt gondolom nem szabad az operációtól visszarettenni.

A tumoros betegségek egy részében nem az operáció az egyedül javasolható megoldás. Az embereken is alkalmazott kemoterápiás gyógyszerek legnagyobb része kutyákon is sikerrel bevethető, így pl. a vérképző szervek, egyes fej, nyak, végbél és ivarszervek nyílása környezetében fejlődő daganatok esetén gyógyszeres kezeléssel a betegség előnyösen befolyásolható, sokszor teljes mértékben leküzdhető. A tumoros megbetegedések egy részénél a sugárterápia lehet a kezelés leghatékonyabb módja. Ez lehet külső sugárforrásból (kobaltbesugárzó) vagy radioaktív gyógyszer adásával végzett kezelés. Mindhárom kezelési forma (sebészi, kemo-, és sugárterápia) a tumor típusától függően eredményes lehet önmagában, vagy kombinációikban alkalmazva (pl. sebészet és sugárterápia, kemo- és sugárterápia).

A kutyákon előforduló sokféle daganat között léteznek sugárérzékeny és a besugárzásnak ellenálló tumortípusok. A leginkább sugárérzékeny, és ezáltal sugárkezeléssel legjobban gyógyítható daganatok a sok osztódó sejtet tartalmazó, ezért gyorsan növekvőlágyszöveti típusú daganatok. Ezek bármely testtájon előfordulhatnak, leggyakrabban a száj- és orrüreg, a nyak, a hasi és nemi szervek, valamint a csont- és vázrendszer daganatait kezeljük eredményesen sugárterápiával. A sugárterápia célja lehet

  • teljes gyógyulás, a tumormentes állapot elérése,
  • a tumor méretének csökkentése és ezáltal a műtéti megoldás előkészítése,
  • operáció után az esetlegesen visszamaradó daganat elpusztítása, vagy
  • a más módon nem csillapítható fájdalom csökkentése.

sugárterápia alkalmazásáról sokféle – és főleg negatív értelmű – ál-információ és tévhit kering a köztudatban. A hányás, hasmenés, szőrhullás és kopaszodás, mint a sugárterápia mellékhatásai, a 20–30 évvel ezelőtti, az akkori kornak megfelelő tudományos és műszaki színvonalnak megfelelően kivitelezett sugárterápia „számlájára” írhatók. Ezzel szemben manapság a szakszerűen kivitelezett, ún. lokális sugárterápia csak a daganat területére irányul, így az egész szervezetet érintő mellékhatása gyakorlatilag nincs. A daganat felett és közvetlen környezetében helyezkedő normális szervek, szövetek sugárterhelése minimális, így a mellékhatások, ha vannak egyáltalán, enyhe fokúak, megelőzhetők illetve kezelhetők.

Esetismertetés:

Boni, az ötéves, ivartalanított Bobtail szuka, a hüvelyében növekvő almányi daganattal (Sticker szarkóma) került hozzánk, amely a húgycső falát és a gáttájék szöveteit is beolvasztotta. A pérarés alatt kb. tízforintosnyi területen a bőr fekélyes volt, a közepén lévő sipolynyíláson vizelet ürült. A daganat sebészeti szempontból inoperábilisnak minősült. Bonit hat alkalommal, összesen 54 Gray dózissal kezeltük. A kezelés végére teljes tumormentességet, és a sipolyozás megszűnését tapasztaltuk. A kutya évekkel a sugárterápia befejeztével is tünetmentes, a daganat kiújulását nem észleltük. Az egyedüli mellékhatásként jelentkező bőrpirosodás és helyi szőrhullás körömvirágbalzsam hatására megszűnt.

 Hüvelydaganat kutyában sugárkezelés előtt  Hüvelydaganat kutyában sugárkezelés után.

Boni a kezelések megkezdése előtt

Boni a kezelések befejeztével- a daganat visszahúzódott

Összefoglalva az előzőekben leírtakat elmondhatjuk, hogy a sugárterápia a daganatos kutyák kezelésében is hatékony módszer. Alkalmazása közben a kutyát, a tulajdonosát, a kezelést végző állatorvost és a környezetet nem éri káros hatás. A szakszerűen kivitelezett kezeléstől várható előny sokszorosan felülmúlja az alkalmazásból eredő kockázatokat.

Dr. Balogh Lajos DVM, PhD.                       

Eredeti cikk:
Új Kutya Szövetség
2001.IV. február 16.

Gyógyszeres kezelés, kemoterápia kisállatokon

Megrázó pillanat, mikor daganatot diagnosztizál állatorvosunk kedvenc kutyánkon, macskánkon. Azt is nehéz hallani, hogy kemoterápiára van szüksége. A kemoterápia szóról nagyon sok gazdinak a hányinger, a kihullott szőrzet (haj), rossz közérzet jut eszébe. Az igazság az, hogy háziállatoknál sokkal kevesebb és kevésbé súlyos mellékhatással jár a kemoterápia, mint nálunk, embereknél. Az előzetes rossz érzések, félelmek helyett érdemes megismerni, hogy hogyan működik az állatorvoslásban a kemoterápiás, vagyis a daganat-ellenes gyógyszeres kezelés. 

A legutóbbi időben alkalmazott, új gyógyszeres kezelési protokolok (pl metronomikus kezelés, liposzómás kemoterapeutikumok, célzott/specifikus kezelési módszerek) jóval szelektívebben hatnak, azaz hatékonyabbak, ugyanakkor kevesebb és elviselhető mellékhatással járnak. A pontosan kivizsgált esetekben a gyógyszeres kezelések várható hatásai és esetleges mellékhatásai jól megítélhetőek, így akkor érdemes ezt a kezelési módszert választani, ha a várható hatékonyság jóval felülmúlja a mellékhatások kockázatát.

Hogyan működik a kemoterápia?

A kemoterápiás szerek az osztódó, növekedésben lévő sejteket támadják. A különböző szerek különböző hatásmechanizmussal, módszerrel fejtik ki hatásukat, pl. a gyorsan osztódó sejtek genetikai anyagát, DNS-ét károsítják, vagy megakadályozzák az osztódásukat, stb. Azonban a kemoterapeutikomok, daganat-ellenes gyógyszerek nem tudnak különbséget tenni a nem megfelelően működő, daganatos, rákos sejtek és a normálisan osztódó sejtek között, potenciálisan minden gyorsan osztódó sejt érzékeny a kemoterápiás gyógyszerekre. Ez, az egészséges sejteket is károsító hatás okozza a kemoterápia mellékhatásait mind embereknél, mind állatoknál. Szerencsére a normálisan működő, osztódó sejtekből álló szövetek (mint a bélbolyhok, gyomor nyálkahártyája, szőrtüszők, a csontvelő) képesek az öngyógyításra, ezért a kemoterápia mellékhatásai túlnyomórészt elviselhetőek, illetve a kezelés befejeztével elmúlnak, nem maradandóak.

Milyen betegségek kezelhetőek kutyákon, macskákon kemoterápiás, daganatos sejtekre ható gyógyszerekkel?

  • Önállóan, emberekhez hasonlóan állat betegeinket is vérképző szervi eredetű megbetegedéseit kezeljük gyógyszeres, kemoterápiás protokollok alapján.
  • Sok rosszindulatú tumor jelentkezésekor a távoli áttétek kezelésének egyedüli hatékony módszere a különféle gyógyszerek alkalmazása.
  • A humán onkológiai területén is alkalmazott hatóanyagokat használjuk mi is, de az emberi protokolloktól nagymértékben eltérő kombinációkban és adagolással.

Hogyan használjuk az állatorvoslásban a kemoterápiás szereket?

Az állatorvoslásban a kemoterápiát használhatjuk egyedüli kezelési módként, vagy más kezelési módokkal együtt, például sebészeti beavatkozással, műtéttel, vagy sugárkezeléssel. A kemoterápiát főleg olyan daganatos betegségeknél használjuk, mikor a daganatos sejtek az egész szervezetben elterjedtek, vagy egyszerre több helyen jelenik meg daganatos elváltozás, vagy olyan daganatos elváltozások esetében, amelyeket nem lehet műtétileg kimetszeni, vagyis inoperábilisak. A daganatos elváltozások méretének műtét előtti csökkentésére, vagy a műtét során bent maradt, mikroszkopikus méretű, szabad szemmel nem látható daganatos sejtek osztódásának megelőzésére. Ha szövettanilag igazolt, áttétképződésre fokozottan hajlamos, korai stádiumban lévő daganatot találunk, akkor a kemoterápia segíthet lelassítani a távoli áttétek kialakulását, növekedését a sebészi eltávolítása vagy besugárzás után.

Hogyan zajlik a kemoterápiás kezelés daganatos kutyákon, macskákon?

A kemoterápiás szer adagolásának módja sok mindentől függ: a daganat fajtájától, a betegség súlyosságától, a kezelt kutya, macska, egészségi állapotától. Többféle módon kaphat egy állat kemoterápiás szert:

  • Tabletta formájában, otthon beadva: széttörés nélkül, egyben, gumikesztyűvel kell beadni a beteg állatnak az onkológus által meghatározott időben.
  • Injekciós kemoterápiás készítmények formájában: ezek beadásához fel kell keresnie rendelőnket.
  • Vénásan, infúzióban adandó kemoterápiás gyógyszerek formájában: pár órát, néha pár napot is a kórházban kell töltenie a betegnek, ahol ellenőrizni tudjuk az állapotát, vértesztekkel vizsgálhatjuk belső szerveinek az állapotát. A vénás úton adott szereket az állat lábába helyezett úgynevezett véna-kanülön keresztül adagoljuk. A beavatkozás minimális kellemetlenséggel jár, altatás, bódítás általában nem szükséges.
  • Helyi applikációval: előfordul, hogy sebészeti megoldással kombináltan, a nem-operálható tumor beszűrésével, vagy az ellátó artériá(ko)n történő gyógyszer bejuttatással.

 

Meddig tart a kemoterápiás kezelés állatoknál?

Ez attól függ, milyen daganatról van szó, és milyen stádiumban van az elváltozás- mindig az adott esethez igazodik. Egyes esetekben az állat élete végéig folytatni kell, máskor elegendő pár hetes kezelés, és amíg nem tér vissza a daganat, addig felfüggeszthető a kemoterápia.

Milyen mellékhatásai lehetnek a kemoterápiának kisállatoknál? 

Ahogy korábban már említettük, a kemoterápia mellékhatásai állatoknál kevésbé súlyosak és gyakoriak, mint embereknél. Becslések szerint csak a kemoterápiás szerekkel kezelt állatok 5 %-át érinti. Ennek az az oka, hogy náluk alacsonyabb dózisban kevesebbféle daganat-ellenes szert használunk.

A legérzékenyebb szövetek a bél nyálkahártya, a csontvelő és a szőrtüszők. Leggyakoribb mellékhatások lehetnek a különböző súlyosságú étvágytalanság, hányás, hasmenés. Sok esetben nagyon enyhék a tünetek és maguktól vagy egyszerű otthoni kezeléstől (hányás csillapítók, bélfogók) megszűnnek. Ritkán előfordulhat olyan súlyos hányás, hasmenés, amely kórházi kezelést igényel. Sokszor ezek a mellékhatások nem azonnal jelentkeznek, csak a kezelés utáni 3-5-ik napon.

A csontvelő szuppresszió, a csontvelő csökkent működése okozhat fehérvérsejtszám csökkenést, ami a fertőzésekre való fokozott érzékenységben mutatkozhat meg. A fertőzés általában nem kívülről, hanem a kezelt állat saját szervezetéből jön: a belekben, a szájüregben, a bőrön található baktériumok, gombák okozzák. A súlyos fertőzéseket kórházban, intenzív kezeléssel tudjuk legyőzni, amely vénásan kapott infúziót, antibiotikumot jelen. Ha olyan kemoterápiás szert használunk egy betegnél, amelyről tudjuk, hogy csontvelő károsító, akkor célszerű a kezelés után néhány nappal vérvizsgálatot végezni. Ha a vérképben alacsony a fehérvérsejt szám, de az állat jól van, akkor szájon át szedhető antibiotikumokkal megelőzhető a fertőzés. A további kemoterápiás kezelést is a vérkép változásaihoz tudjuk igazítani. A csontvelő károsodása vérlemezke szám csökkenést is eredményezhet, aminek következtében nő a vérzékenység illetve kisebb, nagyobb vérzések jelentkezhetnek. Az anémia, vagyis a csökkent vörösvérsejt szám sokszor a daganat okozta komplikáció, nagyon ritkán van vörösvérsejtszám csökkenést okozó mellékhatása az állatorvosi kemoterápiás szereknek.

A drótszőrű, vagy nem vedlő kutya és macskafajták, mint a terrierek, uszkárok,  szőrtüszői különösen érzékenyek lehetnek a kemoterápiára. a szőrtüszők károsodása és így a kopaszodás leginkább a pofatájékot és a farkat érinti. Macskáknál legtöbbször a bajusz és a szem feletti hosszú érzékelő szőrök hullanak ki. A szőr a kezelés végeztével kinő, de eleinte megváltozhat a színe és a minősége.